8


A helyi szélsőséges, mérsékelt kontinentális éghajlat, valamint a mocsaras, vadvizekben gazdag vidék miatt Bácsalmás a fertőző és járványos betegségek melegágya volt. Már az 1800-as évek elejétől kezdve volt a községnek állandó orvosa, majd a nagy kolerajárványok idején 1856-ban kórház létesült a településen. Folyamatosan bővült az orvosi szolgálat, 1943-ban már három orvosi állásról írnak a források.
A korábban saját Tüdőkórházzal, szülőotthonnal és a bajai kórház kihelyezett belgyógyászati osztályával büszkélkedő városban - az 1979-ben végrehajtott egészségügyi integráció miatt - 1981-től Rendelőintézet működik. A mellé épített mentőállomással a sürgősségi ellátás első korszerű centruma volt a megyében a 1980-as évek elején.
A bajai kórházhoz tartozó rendelőintézet 1990-ben Bácsalmás Város Önkormányzatának igazgatása alá került, tevékenysége és működési területe bővült a kistérség hét községének és Mélykút lakosságának járóbetegellátásával.
Napjainkban a város lakosságának egészségügyi alapellátását 3 családorvos, 2 gyermekorvos, 1 iskolaorvos, 2 fogászat és 1 gyerekfogászat biztosítja. A szakrendelő intézetben - amelyet a Bácsalmási Egészségügyi Szolgáltató Kft. működtet - a következő szakrendeléseket vehetők igénybe:

Szakrendelés

Hétfő

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

Belgyógyászat
Diabetológia
Dr. Király Ibolya
(79) 343-165

8-14

8-14

8-15

12-15

8-14

12-14

8-13

Bőrgyógyászat
(79) 341-898

9-16 dr. Oroján Iván

8-11 dr. Puha Rita

12:30-15:30 dr. Puha Rita

8-14 dr. Oroján Iván

-

Fizikoterápia
(79) 341-380

8-14

8-14

8-14

8-14

8-14

Csontritkulás (ODM-labor)
(79) 341-380

10.30-11.30

10.30-11.30

10.30-11.30

10.30-11.30

10.30-11.30

Fül-Orr-Gégészet Dr. Szélinger Ágnes
(79) 541-352

8-14 Dr. Szélinger Á.

-

-

-

8-14 Dr. Szélinger Á.

Gyógytorna Páncsicsné Roth Henrietta
79/341-256
(30) 315-9084

7.30-14.30

7.30-13.00

7.30-14.00

7.30-14.00

7.30-12.00

Ideggyógyászat dr. Mojzes M.
(79) 342-844

14-19

-

-

14-19

-

Laboratórium
Vérvételi idő
Eredménykiadás
(79) 341-391

7.30-14.30
7.30-9.00
13.30

7.30-14.30
7.30-9.00
13.30

7.30-14.30
7.30-9.00
13.30

7.30-14.30
7.30-9.00
13.30

7.30-14.30
7.30-9.00
13.00

Nőgyógyászat
Dr. Czúth János
(79) 541-525

8-16

8-16

14-17

8-16

8-14

Ortopédia Dr. Jókai István
(79) 341-256

-

-

-

15.00-tól

-

Rheumatológia
(79) 341-336

-

15-18

Dr. Böcz Gabriella

-

15-18

Dr. Böcz Gabriella

-

Röntgen
Ultrahang
Dr. Beck Zsuzsanna
(79) 343-160

8-14
10.00-ig

8-14

8-14
12.00-ig

8-14
10.00-ig

8-14
10.00-ig

Sebészet
(79) 541-352

16-18
Dr. Csernyik Csaba

9-13
Dr. Masalmeh Ahlmad

16-18
Dr. Csernyik Csaba

-

16-18
Dr. Csernyik Csaba

Szemészet
Dr. Vass Zoltán
(79) 343-157

-

8-14

-

8-12

8-12

Tüdőgondozó
dr. Bencze Ágota
(79) 341-456

8-15

11-18

8-15

8-15

8-15

Urológia
Dr. Hajóssy Tibor
(79) 343-162

8-14

-

14-16

14-16

-

Pszichiátria

(79) 342-844

-

-

12-15.30
dr. Burkus Szabolcs

7-12
dr. Burkus Sz.

-

A fent megadott szakrendelések ideje változhat. Rendelési idővel kapcsolatban a (79) 341-022 (portaszolgálat, ügyelet) telefonszámon érdeklődhetnek.

A következő szakrendelésekre NEM SZÜKSÉGES BEUTALÓ: nőgyógyászat, bőrgyógyászat, fül-orr-gége, urológia, sebészet, szemészet, pszichiátria

A város gyógyszerellátását a településen működő két gyógyszertár látja el. Bácsalmáson szociális intézményként működik - az 1981-ben megnyílt és azóta konyhával, garzonlakásokkal bővített - Szociális Otthon, az 1963-ban létrehozott Idősek Napközi otthona, valamint a szülőotthon helyén kialakított gyermekorvosi szakrendelő és védőnői szolgálat.

Háziorvosok a térségben:

Dr. Lovas László

Kunbaja

(79) 471-114

Dr. Faragó Zsuzsanna

Csikéria

Bácsszőlős

(79) 340-208

 

Dr. Ravasz László

Madaras

(79) 458-248

Dr. Tóth-Harsányi István

Madaras

(79) 458-224

Dr. Kende Ferenc

Katymár

(79) 468-185

Dr. Murcsek Edit

Katymár

(79) 468-185

Dr. Morva László

Tataháza Mátételke

(79) 344-027


Háziorvosok Bácsalmáson:

 

 

Hétfő

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

I. Dr. Kőhidi Csaba

Bácsalmás Hősök tere 6.

(79) 850-094

9:00-12:00

9:00-12:00

14:00-17:00

14:00-17:00

14:00-17:00

II. Dr. Skribanek László

Bácsalmás Hősök tere 14.

(79) 343-159

 

8-11

16-17

8-11

 

8-11

16-17

8-11

8-11

III. Dr. Szabó Adrienn

Bácsalmás Hősök tere 6.

(79) 342-331

 

14:00-17:00

14:00-17:00

9:00-12:00

9:00-12:00

9:00-12:00


Gyermekorvosok Bácsalmáson:
I. Dr. Gazdag Andrea Eszter

Bácsalmás Gr. Teleki J. u. 12.

Páros hónapokon: H-P: 14.00-18.00
csecsemőgondozás: CS: 13:00-15.00

Páratlan hónapokon: H-P: 08.00-12.00
csecsemőgondozás CS: 10.00-12.00

(79) 341-577
II. Dr. Weiszgáber Éva Bácsalmás Gr. Teleki J. u. 12.
(79) 341-449

Iskolaorvosok Bácsalmáson:
Dr. Gyöngyösi Ilona
gyermek- és iskolaorvos

Bácsalmás Gr. Teleki J. u. 12.

Hétfő: 8.00-14.00
Szerda: 8.00-14-00
Péntek: 8.00-14-00

(79) 341-185

Foglalkozás-egészségügy Bácsalmáson:
Dr. Gyöngyösi Ilona
fogl.eü. szakorvos

Bácsalmás Gr. Teleki J. u. 12.

Kedd: 8.00-13.00
Csütörtök: 8.00-13-00

(30) 385-8264
Dr. Kőhidi Csaba

Bácsalmás, Hősök tere 6.
H-P: 8:00-9:00

(79) 850-094

 

Fogorvosok Bácsalmáson:

Dr. Varga András
Bácsalmás Hősök tere 14.
(79) 341-529

Délelőtt

Délután

7-11

7-11

 

12-17

7-11

7-11

12-17

Dr. Bokros Valéria
Bácsalmás
Hősök tere 14.
(79) 341-528

Délelőtt

Délután

8-12

 

8-12

 

Iskola-fogászat

8-12

8-12


Gyógyszertárak:

Kék Iris Gyógyszertár
Bácsalmás, Hősök tere 4. Nyitva: Hétfő-Péntek: 8-18 óráig
Tel.: (79) 541-190 Szombat: 8-13 óráig
Tel./Fax: (79) 541-191 Vasárnap (ügyelet): 8-15 óráig  

Kígyó Gyógyszertár
Bácsalmás, Szent János út 30. Nyitva: Hétfő-Péntek: 8-19 óráig
Tel: (79) 341-233 Szombat: 8-13 óráig
Vasárnap (ügyelet): 8-15 óráig 


Gazdasági Iroda
Bácsalmás, Hősök tere 14.
(79) 541-350  

Baja Kórház
Baja, Rókus u. 10.
(79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452


BÁCSALMÁS JOBBMENÜ












Kistérségi Akcióterv Vitaanyaga


Bácsalmási Foglalkoztatási Partnerség


LEADER



Google PageRank









Európai Információs
Pont




Bácsalmás történelme


Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat


Bácsszőlős község


Csikéria község


Katymár község


Kunbaja község


Mátételke község


Madaras község

A lap tetejére