| Elhunyt Hutterer Lászlóné Engi Erzsébet |
|
|
|
| 2012. február 03. péntek, 10:33 |
|
Zsóka 1959-ben született Bácsalmáson. Általános iskolai tanulmányait itt, iskolánkban a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában végezte. 1974-től a Hunyadi János Gimnázium tanulója lett. Sokoldalú egyéniség volt, 11 évig általános iskolai és gimnáziumi évei alatt zenét is tanult. Már a középiskolában megmutatkozott tehetsége, elhivatottsága a sport iránt. Mindezt bizonyítják sporteredményei a kézilabdában, de a bajai járási futó csapatbajnokságban elért kiemelkedő helyezési is, hunyadis színekben. Itt döntötte el, hogy sportszeretetét a bácsalmási gyerekeknek adja át. 1978-ban érettségizett, majd egy évet Mélykúton tanított képesítés nélküli nevelőként az alsó tagozaton. 1979-től a Bajai Tanítóképző Főiskola hallgatója lett testnevelés speciális kollégiumon. A főiskola női kézilabdacsapatának meghatározó tagjaként itt is szép sportsikerekkel dicsekedhetett. 1982 óta dolgozott iskolánkban, folyamatosan, kiemelkedő szinten, nagy odaadással, kiérdemelve sok száz gyermek és mára már felnőtt ember szeretetét, megbecsülését. A helyi sportegyesületben végzett játékos-edzői munkájának eredményeként a női kézilabda hosszú évekre bebetonozta magát az NB II-be. 1987-ben levelező tagozaton elvégezte Egerben a tanárképző főiskola testnevelés szakát. Ettől kezdve testnevelés tanárként folytatta munkáját a felső tagozaton. Teleki Gabriella tanárnő mellett elleste a lány tornasport minden csínját-bínját. Közel húsz éven keresztül ismerte nevét, Debrecentől Szombathelyig az általános iskolás tornasport. Lányai rendszeresen bejutottak az országos elődöntőbe, nem egyszer a döntőbe, ahol kiemelkedő eredményekkel hagyta ott névjegyét Bácsalmásnak. Mindig nyughatatlan természetét, tudásvágyát, segítőszándékát a Magyar Testnevelési Egyetem gyógytestnevelő szakának elvégzésével csillapította. 1997-től munkája kistérségi szintig terjedt. A környék tartásproblémákkal küszködő gyermekeinek nyújtott támogatást. Tudásvágya haláláig nem hagyta nyugodni. 2010-ben angol nyelvből nyelvvizsgázott. Távozásával nind kollégáiban, mind tanítványaiban, és Bácsalmás életében is nagy űr keletkezett. Emléke örökké bennünk és az iskola falain belül égni fog. Pálmai Zoltán |
| 87% | | Hungary |
| 3.6% | | United States |
| 2.3% | | Germany |
| 1.5% | | Ukraine |
| 1.4% | | Russian Federation |
| Today: | 124 |
| Yesterday: | 182 |
| This Week: | 906 |
| Last Week: | 1145 |
| This Month: | 2914 |
| Last Month: | 4510 |
| Total: | 14186 |