Bácsalmás Város Honlapja

Oldalainkat 41 vendég böngészi
GIOVE Projekt PDF Nyomtatás E-mail
2017. május 18. csütörtök, 12:34

Bácsalmás Város Önkormányzata és a romániai Székelyudvarhely voltak a partnerei annak az európai uniós pályázatnak, amelyet az olaszországi Grantorto város önkormányzata adott be az „Európa a polgárokért” program keretében.

A Giove (Fiatalok Európáért) projekt célja az volt, hogy a fiatalok megismerjék az EU-s állampolgárok jogait és, hogy aktív szereplői legyenek városuk életének az ifjúsági önkormányzatuk révén.

Tíz bácsalmási diák mellett kilenc székelyudvarhelyi tanuló vett részt az Olaszországbeli találkozón, ahol a nemzetközi résztvevők megosztották az olasz diákokkal tapasztalataikat, jó gyakorlataikat az ifjúsági önkormányzat működésével kapcsolatban.

Május 5-én Grantorto város önkormányzatának épületében a város alpolgármestere, Luisana Malfatti fogadta a két külföldi delegációt. A programokon az önkormányzat képviselőin kívül Alessandra Tormene, a projekt padovai koordinátora kísérte a csoportot, aki angolul tolmácsolta az olasz nyelven elhangzó beszédeket, előadásokat.

Az Olaszországban töltött négy nap során rengeteg élménnyel gazdagodtak a tanulók. Megismerkedtek a város iskolájával, a diákokkal; egymásnak ünnepélyes előadások keretében mutatták be lakóhelyüket, iskolájukat. Tapasztalatot cseréltek az ifjúsági önkormányzatok működéséről, bepillantást nyerhettek a városi önkormányzat működésébe is. Az olasz és a magyar diákok közösen vettek részt a padovai kiránduláson és az azt követő sportprogramon. Az angol nyelv gyakorlása mellett lehetőségük volt a tanulóknak arra is, hogy az erdélyi magyar diákokkal közelebbről is megismerkedhessenek és barátságot köthessenek.

A vendéglátók igazán tartalmas, színes programokat állítottak össze. A tanulók végigsétálhattak a Cittadella középkorból (a 13. századból) épségben megmaradt a várost körülvevő másfél kilométer hosszú falain.

Asiagoban az első világháború emlékeit őrző múzeumot, emlékművet és temetőt látogatták meg. Kb. 1300 méter magasban a Cengio hegy tetejéről lélegzetelállító kilátás tárult eléjük, a világháború emlékeit pedig a hegyen zajló csaták helyszínén közvetlenül láthatták. Velencében a régió kormányzati épületében, a Ferro-Fini Palotában tettek látogatást a diákok, valamint a városházán, Padovában pedig a megyei önkormányzat székhelyén ünnepelték meg az Európa-napot május 9-én.

A projektre való készülés során felvettük a kapcsolatot a Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Európai Információs Ponttal, ahonnan javaslatokat, jól használható weboldalak linkjeit és tájékoztató anyagokat kaptunk. Amellett, hogy megismerkedtünk az Európai unióval, annak működésével, intézményeivel és az európai állampolgárok jogaival, lehetőségünk volt részt venni az újonnan megalakuló Bácsalmási Ifjúsági Önkormányzat választási előkészületeiben és annak lebonyolításában is. Az olaszországi tanulmányút során pedig hasznos tapasztalatokkal gazdagodhattunk az interkulturális párbeszéd és az aktív demokratikus szerepvállalás terén.

Köszönettel tartozunk Bácsalmás Város Önkormányzatának, hogy részt vehettünk ebben a projektben.

Kiss Gabriella

This project has been funded with support from the European Commission.

This publication [communication] reflects the views only of the author, and the Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained therein.



 
Bácsalmás Város Honlapja
JoomlaWatch 1.2.12 - Joomla Monitor and Live Stats by Matej Koval