Bácsalmás Város Honlapja

Oldalainkat 57 vendég böngészi
A kék vásznak festője PDF Nyomtatás E-mail
2017. szeptember 19. kedd, 16:00

Szülőföldem Bácska kis városkájának bácsalmási mesteréről, a világlátott kékfestőről, Skorutyák Jánosról és hátrahagyott értékeiről emlékezem soraimmal.

A városunk és az azt körülvevő területek már az őskor óta lakottak. Az itt élőknek volt részük jóban, rosszban. A Kígyós-patak ártere és a környező növényzet, táj mindig megélhetést biztosított elődeinknek. Épületeiket a parti magaslatokon emelték, állataikat bő vizéből itatták, földet műveltek, lent és kendert sulykoltak, fonalat gombolyítottak. Gyermekeik a szabad ég alatt növekedtek, sajátították el szüleik, dédszüleik keze ügyességét, „mesterségét”. Csak úgy vehetünk kezünkbe egy régi munkaeszközt, hogy az azt használó egyén lelke megbizsergesse tenyerünket. A szülőföldet, munkahelyet megbecsülni képes emberek mindig is példaként álltak előttünk. Talán egyszer gyermekeink előtt az óvoda falán, vagy iskolásaink tankönyveiben ott lesznek a bácsalmási mesterek, nevezetes elődeink fényképei. Lakosságunk etnikai összetétele folyamatosan változik, de a város lakossága csökken. Az 1920-21. évi népszámláláskor 12517 lakosból 26% magyar, 61% német, 13% délszláv. A közel két emberöltő alatt Bácsalmás lakosainak száma felére csökkent. Talán a sors viselteti a kékjét rajtunk? Tudatában sem vagyunk, micsoda kincsek lapulnak a padláson, ládákban őrzött textíliák, dokumentumok, elsárgult fényképek. A helytörténeti anyaggyűjtés és családi történeti értékmegóvás egyik kiemelkedő példája a kékfestőház megmentése a jövő generáció számára. Egy modern, átlátható, egykori funkcióját szemléltető bemutatóházzá alakult Skorutyák János kékfestő Kossuth 49. számú háza Bácsalmáson.

De ki is volt ez a világot kéken szemlélő mester. Skorutyák János 1943. március 6-án született Bácsalmáson. Ebben a Kossuth utcai házban látta meg a napvilágot, amelyet dédnagyapja 1879-ben vásárolt meg. Itt szülőhelyén végezte az általános iskolai tanulmányait 1949-1957-ig, majd a szakmunkásképzőt szintén Bácsalmáson 1957-1960-ig. Szakmunkásvizsgáját Kecskeméten 1960. június 10. tette le. 1969-ben mesterlevelet szerzett. A kékfestő dinasztia negyedik tagjaként, 26 évesen vette át édesapjától a kékfestő műhely vezetését 1969-ben. Az ifjú mester az ősöktől örökölt tapasztalatokkal és munkaeszközökkel, hatalmas energiával és újító kedvvel látott munkához. Meg is lett az eredménye hamarosan, 1973-ban Népi Iparművész címet kapott. A KIOSZ bácsalmási alapszervezetének társadalmi titkára 1974-1990 között. 1978-ban Kiváló Kisiparos, 1982-től 1989-ig az Országos Kisipari Kézműves Tanács elnök-helyettesi feladatait látta el. 1985-1990-ben a bácsalmási Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, 1986-ban Ipar Kiváló Mestere minősítő címben részesül. 1988-ban az IPOSZ Aranykéz szakmai díját nyeri el. Bácsalmás Baráti Köre Egyesület elnökségi tagja és támogatója 1997-től 2006 áprilisáig. A nyugdíjas kékfestőmester 2007-ben Bácsalmás Város Polgármesterének Kitüntető Díja elismerésben részesült. Cikk jelent meg róla és szakmájáról országos és megyei lapokban, publikációkban. A Magyar Televízió Dinasztiák (1977), Elmúló mesterségek (1981), Főtér, a Kossuth Rádió Kopogtató (2004), a Duna TV Szakmák Dicsérete (1998), Kézművek – kékfestő (2001), Kirakat (2010), Pannonia 3 keréken (2010), az RTL Klub Dunánál, az ATV Hazajáró című műsorában mutatta be tevékenységét. Saját bemutatkozó filmet is készített munkájáról.

De talán sokan nem tudják, vagy éppen fogalmuk nincs, hogy mi is az a kékfestés. Vagy maga a kékfestő mivel is foglalkozik. Egy kis anekdota. Skorutyák Edit néni mesélte, hogy egy alkalommal János mesterhez becsöngetett egy kisgyerek: „Bácsi, kérdezi az apukám, hogy mikor hozhatja az autót festeni? Mert, hogy ő kékre akarja festeni.”

folyt. köv.

Sultis László


 
Bácsalmás Város Honlapja
JoomlaWatch 1.2.12 - Joomla Monitor and Live Stats by Matej Koval