|
Nehezen adta meg magát a horvát csapat
Dec 12, 2005
Forrás: Nemzeti sport
Nem könnyű mérkőzésen és nem jó játékkal, de megszerezte az ötödik győzelmét is a magyar női kézilabda-válogatott a szentpétervári világbajnokságon, miután 27-26-ra legyőzte a horvát csapatot a középdöntő első fordulójában. A magyaroknak ezzel hat pontja van, és az elődöntő küszöbén állnak.
A horvát válogatott alaposan megnehezítette az eddig veretlen magyar együttes dolgát a szentpétervári női kézilabda-világbajnokság első középdöntő-fordulójában, végül azonban a sok kihagyott ziccer és büntető, illetve a remekül kezdő, majd kissé visszaeső Pálinger mérsékeltebb kapusteljesítménye ellenére is 27-26-ra győzött Német András szövetségi kapitány csapata.
Ezzel a sikerrel a mieink továbbra is biztosan haladnak az elődöntő felé, ugyanis az I. csoportban hat ponttal az élen állnak (az oroszok később játszanak, ők a nap végére megelőzhetik a mieinket).
Jobban kezdett a magyar válogatott, 3-1-re is vezetett, de a horvátok újra és újra egyenlíteni tudtak, sőt 8-7-nél már náluk volt az előny.
Nem történt azonban baj, hiszen Mehlmann Ibolya és Görbicz hamarosan már két góllal megint Németh András csapata volt a jobb (20. perc).
Az első félidő hátralévő részében a horvátok már nem tudtak újítani, így a szünetben hárommal vezetett a csapat (16-13).
Aki arra számított, hogy ez a különbség minimum megduplázódik majd a végére, annak a számítása nem jött be.
A második félóra iszonyatosan nehézre sikeredett, a horvátok fokozatosan küzdötték föl magukat, és a 36. percben egyenlítettek (18-18).
Aztán a vezetést is átvették, tíz perc játék után nyolc gólt lőttek, míg a mieink csak hármat. Komoly volt a helyzet, de a magyar válogatott ismét bebizonyította – ahogyan tette ezt már korábban Angola, Szlovénia és Norvégia ellen is –, hogy van tartása.
Az ezúttal kicsit gyengébben védő Pálinger Katalin helyett Sugár Tímea állt be a kapuba, a csapat pedig vért izzadva elkezdte összeszedni magát, és 22-22-nél kiegyenlített.
Tóth Tímea egymás után két gólt szerzett ekkor, majd Balogh is betalált, és már 25-23-ra vezettünk, de még mindig nem volt vége, mert a délszlávok 25-25-nél, majd 26-26-nál is behozták a hátrányukat.
Már az utolsó percben jártunk, amikor a születésnapos Balogh Bea a szélről megszerezte a 27 találatunkat, majd hihetetlen izgalmak közepette sikerült kivédekezni a horvátok utolsó támadását, így sikerült ismét nyerni (27-26).
A mai siker már majdnem az elődöntőt jelenti a magyar válogatott számára.
Legkésőbb holnap, de lehet, hogy már ma este eldől.
|